Menü

PMP® nemzetközi vizsgára felkészítés

PMP nemzetközi vizsgára felkészítés

1.     Képzési cél

A képzés célja, hogy hatékonyan segítse a résztvevők felkészülését a nemzetközi Project Management Professional (PMP®) vizsga sikeres letételére.

 

Ugrás:  az Ajánlott tematikához

Ugrás: a Díjak, Várható költségekhez

 

2.     Megvalósítási koncepció, tervezett folyamat

A Holmen Kft. az alábbiak szerint tervezi előkészíteni, megvalósítani és kiértékelni a képzés sorozatot:

  1. Az érintett munkahelyi vezető(k) és a résztvevők személyes megismerése, elvárásaik feltérképezése, valamint aktuális tudásszintjük beazonosítása.
  2. Ütemezés, tananyagok, módszerek egyeztetése
  3. A vizsgafelkészítés megvalósítása
  4. A képzés kiértékelése, követő feladatok, ajánlások egyeztetése.

 

3.     Keretek

Forma: tréning

Csoport létszám:

  1. 3-6 fős, szilárd projektmenedzsment alapokkal rendelkező, a vizsgázás előfeltételeinek megfelelő résztvevőkből álló csoport

PMI ® vizsga előfeltételek:

Diplomásoknak:

4500 óra, legalább 36 hónapnyi, nem átfedő projektmenedzselési gyakorlat, min. 35 óra hivatalos pm képzésben való részvétel

Középiskolai végzettséggel:

7500 óra, legalább 60 hónapnyi, nem átfedő projektmenedzselési gyakorlat, min. 35 óra hivatalos pm képzésben való részvétel

Teljes aktuális vizsgainfó: http://www.pmi.org/~/media/PDF/Certifications/handbooks/project-management-professional-handbook-pmp.ashx

Helyszín: 1149 Budapest, Pillangó park 7.

 

Időtartam:

  1. 10×4 órás vagy 5×8 (40 tréningóra) nemzetközi projektmenedzsment vizsgára (PMP vizsga) történő felkészítés, a csoporttal való megállapodás szerint

 

A tréning nyelve: magyar és angol szükség szerint.

4.     Ajánlott (előzetes) tematika

PMP vizsga felkészítés előzetes tematika

  1. Átfogó tájékoztatás a felkészülésről, a jelentkezési folyamatról, a vizsgáról és a PMP cím fenntartásáról. Etikai kérdések, a projektmenedzseri felelősség.
  2. Projektmenedzsment keretek, alapok
  3. Projektintegráció-menedzsment
  4. Projektterjedelem-menedzsment
  5. Projektütemezés-menedzsment
  6. Projektköltség-menedzsment
  7. Projektminőség-menedzsment
  8. Projekt-emberierőforrás-menedzsment
  9. Projektkommunikáció-menedzsment
  10. Projektkockázat-menedzsment
  11. Projektbeszerzés-menedzsment
  12. Projektérintett-menedzsment
  13. Házi próbavizsga, tippek a vizsgázáshoz

 

Az egyes tréning szakaszok között a Holmen Kft. vállalja, hogy a tréner e-mailben rendelkezésre áll a képzés témájában segítségnyújtásra, tisztázó kérdések megválaszolására.

 

5.     Főbb alkalmazandó módszerek

PMP vizsga felkészítés:

  • Alkalmankénti előzetes egyéni felkészülés ideális a megfelelő hatékonyság érdekében: a PMBOK® Guide 5th Edition vonatkozó fejezeteinek átolvasása
  • Interaktív előadások (az interaktivitást a diavetítéssel kísért előadások során a menet közbeni kérdezési lehetőségek, megbeszélések, értelmezések, céges gyakorlatra vonatkoztatás, tapasztalat megosztás és példa felsorolások adják)
  • Műhelymunkák (együttes feladat megoldás, megbeszélés)
  • Egyéni feladat megoldás illetve teszt kitöltés (a tréning során helyben, valamint esetlegesen „házi feladatként”, adott tréning napot követően vagy előtt elvégzendő egyéni feladatok utólagos kiértékeléssel)

6.     Tréning díj és várható költségek

180 000 Ft+áfa /fő

A tréningdíj nem tartalmazza az esetleges szállás és ellátás költségeket, valamint a PMP vizsga felkészüléshez a résztvevőknek megvásárolandó nyomtatott és elektronikus tananyagokat (PMBOK Guide® 5th Edition, és megállapodás szerinti további PMP Exam Prep anyagok) és a PMI részére fizetendő vizsgadíjat.

A program megkezdése előtti illetve menetközben a résztvevőkkel történő egyeztetés ingyenes.

 

Bővebb információt a témáról, illetve testre szabott  ajánlatot itt  kérhet.

Vissza a lap elejére